Kiből és hogyan lesz tehát alkoholista?
Minden valószínűség szerint az alkoholizmus erős testi hajlamra ráépülő lelki indíttatás nyomán alakul ki. Függ tehát az öröklött és a környezeti tényezőktől is.
Az etilalkohol csak nagyobb mennyiség elfogyasztása után szívódik fel a vékonybélből a vérbe. Sejtméreg lévén a szervezet igyekszik minél gyorsabban eltávolítani. A lebontásakor keletkező köztes termék az acet-aldehid fejfájással, hányással járó rosszullétet okoz. Mivel az ázsiai népek mintegy felénél az acet-aldehidet tovább bontó enzim hiányzik, őket az ebből fakadó rosszullét rendszerint megóvja az alkoholizmustól.
Genetikai meghatározottságunkat bizonyítja az a meglepő eredményekkel záruló kísérlet is, ami felvetette az alkoholizmussal fenyegetett emberek szűrésének lehetőségét. Óvodások körében kezdték el vizsgálni az alkohollebontás képességét. A gyorslebontók ugyanis jobban bírják az alkoholt, ők azok, akik "asztal alá tudják inni" társaikat, és észrevétlenül, intő jelek nélkül meg tudják inni azt a mennyiséget, amitől egyszercsak alkoholistákká válhatnak.
Már az óvodások között is lehetett találni, mintegy 20%-nyi olyan gyereket, akiknek a szervezete gyorsan bontja le az alkoholt. Családjukban rendszerint van is egy vagy több alkoholista. Egy másik vizsgálat azt a megdöbbentő eredmény hozta, hogy a tinédzserkorban vizsgált gyors alkohollebontók 15 év elteltével 90 %-ban lettek alkoholisták, a lassú lebontóknál azonban ez az arány csak 10 % volt.
Mi készteti az alkoholt kevésbé és jobban bírókat, hogy valóban igyanak is?
A gyors alkohollebontás ún. "szociális nyereséggel jár", mert az ilyen ember az "asztal alá tudja inni" a többieket. A kisebbségi érzésekkel küzdőknek például, - ebből a szempontból különösen veszélyes a kamaszkor - ez legyezgetheti a büszkeségét. Azután az alkohol kétségtelenül nagyon jó stresszoldó, így a depresszióra, szorongásra hajlamosabbak is szívesen nyúlnak a pohár után, ha ez amúgy testileg - legalábbis látszólag - nem árt meg, sőt inkább kellemes. Ez a viselkedés erősödni fog, és egyszer csak észrevétlenül elfogyasztotta azt a mennyiséget, amitől már függővé vált.
Az említett okokon kívül a mindennapok monotonitása, örömök és élmények hiánya, a kulturális beszűkülés is lehet az alkoholizmus egyik kiváltója, ami főleg a vidéki kistelepüléseken fenyeget. Az értelmiségi alkoholfüggőkre is jellemző, hogy a mindennapok stresszében lemaradnak, elszoknak a kulturális programokról, és ezt az élményhiányt a legkényelmesebb módszerrel, az otthoni iszogatással pótolják. Természetesen a kiváltó okok általában komplexek, a genetikai meghatározottság mellett megjelenő pszichés és szociális problémák nagyon változatosak, és az alkoholizálással látszólag elfedődnek, valójában azonban felerősödnek. A környezet életvitelének példája is meghatározó.
Szorongásos betegségekkel is szokott párosulni az alkoholizmus. A kérdés, hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Az, hogy az alkoholfüggőség következményeként alakult-e ki a depresszió, a szorongás, következett be a kudarcélmény, vagy fordítva, a szakemberek számára sem mindig tisztázható egyértelműen.
Milyen mennyiség elfogyasztása jelentheti az alkoholizmus kialakulását?
Az első időszakban inkább pszichés indíttatású vágyat érez az ember az alkohol elfogyasztására. Ez még nem függőség, de nagyon hamar azzá vállat.
A WHO adatai szerint komoly károsodás és a függőség kialakulásának veszélye nélkül a felnőtt férfi napi 40 g tiszta alkoholnak megfelelő mennyiségű italt ihat meg, vagyis legfeljebb egy deci töményet vagy 3-4 dl bort vagy két üveg sört. A nőknél ennek fele, tehát 20 g a határ, amit nem szabad túllépni.
A franciák közismert mindennapi bor és vörösbor fogyasztása is e határ alatt marad. A napi 50100 g közötti fogyasztókat tekintjük nagyivónak, ami azonban szinte törvényszerűen alkoholizmusba torkollik.
Ezek az értékek azonban nem abszolút értelemben igazak. Azt az embert tekintjük ugyanis függőnek, aki ivása fölött elvesztette a kontrollt. Ez a mennyiség nem feltétlenül azonos azzal, ami az alkoholizmussal járó egészségkárosító hatást is kifejti. Van, akinek már az első lerészegedés elég ahhoz, hogy beinduljon a kontrollvesztéses öngyógyítási folyamat, ami végső soron alkoholizmushoz vezet. Ilyen értelemben tehát nem beszélhetünk kicsit vagy nagyon alkoholistáról, attól függően, hogy ki mennyit iszik. A kérdés ott van, beindult-e az önkontroll elvesztése, és a problémákon belül magának az alkoholproblémának a tagadása. Természetesen a társasági ivás eleve sokkal kontrolláltabb, mint a "magányos bútemető" fajta.
A lejtő az egyre nagyobb mennyiségű szer elfogyasztása felé halad, hiszen egyre többet kell inni ugyanolyan hatásnak, azaz a tudatos és tudatalatti világ határának elmosódásával járó kellemes állapotnak az eléréséhez. Egy tizennégy éves gyerek egy pohár sörtől is berúg, egy negyvenéves férfinak már öt üveg sör kell a mámoros állapothoz.
Út a lejtő aljáig
A folyamat elején a tünetek még nem meggyőzőek a beteg számára, hogy bevallja magának: elvesztette az uralmat ivása fölött. Inkább megmagyarázza magának. Az egészségi problémákat is öröklött zavaroknak, egyéb, az alkoholtól független bajnak titulálja. Az alkoholizmus legfőbb tünete a tagadás. A lejtő egyetlen pontján sem lehet az érintett beteget kezelésbe venni addig, míg ő maga nem hajlandó szembenézni függőségével és nem akar változást. Sőt még akkor sem, ha akarja ugyan a kezelést, de maga akarja ellenőrzése alatt tartani alkoholfogyasztását. Hiszen a lényeg az, hogy tagadja, hogy erre már rég képtelen.
A környezet is részese a súlyos állapot tagadásának, ún. koodependens. "Ugyan miért nem ihatná meg azt az egy pohár sört? Amúgy, ha nem iszik, egy áldott jó ember" - mondják a hozzátartozók, akik a következményeket minden erejükkel próbálják elfedni: védik a munkaviszonyát, kifizetik a kölcsöneit, titkolják a barátok, gyerekek előtt. Mindent összevéve mégis talán valamivel előbb kap észbe a környezet, mint maga az alkoholista, és segítség után néz.
Az alkoholizmus egyértelmű jele, ha a szokásos adag alkohol hiányában elvonási tünetek jelentkeznek, amik a megfelelő mennyiségű itallal "leöblíthetők".
Az elvonási tünetek
A vér alkoholszintjének csökkenésével remegés, izzadás, rossz közérzet, idegesség jelentkezik. A rosszullét jellemző ideje az éjszaka, hiszen az alkohol is ekkor, alvás közben ürül. A beteg az elvonási tünetekre vagy alkoholistákra jellemző rémalmokra ébred.
A megvonásos tünetek erősödése az alkoholizmus előrehaladtával változó, és nagy változatosságot mutat a tünetek jelentkezésének "menetrendje" is.
Alkalmi megvonásos rohamként epilepsziás tünetek jelentkezhetnek, ami nem jelent valódi epilepsziás megbetegedést. Az elvonási tünetek legsúlyosabb formája a delírium tremens nevű állapot, betegség, ami zavartságot, szétesett tudatállapotot jelent. A beteg tipikusan apró, nyüzsgő lényeket lát, hallucinál, nem tudja, hol van és ki ő.
Életveszélyes betegségként kell számon tartanunk, aminek a túlélésére csak a mai korszerű gyógyszerek mellett van esély. Korábban 80 %-os volt a halálozás. Ma már csak 0,5%-ban kell a beteg elvesztésével számolnunk, de az induló delírium tremens kimenetele nagyon bizonytalan. Az anyagcsere teljesen felborul, és főként az immunrendszer válik működésképtelenné. Törvényszerű a tüdőgyulladás, amire ugyan van antibiotikum, de a gyógyító folyamatban az immunrendszerre nem lehet számítani, így a gyógyulás kimenetele megintcsak kétséges. Nem szabad tehát lebecsülni az elvonási tüneteket.
A társult betegségekről külön is szót ejtünk, de már itt is megemlítjük a cukorbetegséget, magas vérnyomást, az idegrendszeri károsodásokat és a zsírmájat, végül a májzsugort, melyek betegnek és környezetnek egyaránt intő jelek lehetnek.
Az alkoholista útja remélhetőleg itt nem ér véget, hanem a felismerés után szakemberek és segítő környezet segítségével elindul a gyógyulás, illetve a tartós "száraz" állapot felé, mellyel Az alkohol betegség kezelésének módszerei című cikkben foglalkozunk.
A cikk Dr. Gáspár Judit addiktológus szakorvos szakmai támogatásával készült.
Forrás: HáziPatika.com
