Egy e tárgyban végzett új kutatás azt igazolja, hogy mindez egyedül nem megy, csupán másokkal maximálisan együttműködve járhat sikerrel a diabéteszes betegsége menedzselésében. Trisha Grenhalgh professzor vezetésével a londoni Queen Mary Egyetemen 30 cukorbeteg (életkoruk 5-88 év között mozgott) esetében végeztek el egy ún. ’etnográfiai’ vizsgálatot, mivel a vizsgált személyek különböző etnikumhoz tartoztak. A kutatók több alkalommal 2-5 órás időtartammal „árnyékként” elkísérték a betegeket, akik közben szokásos életvitelüket folytatták és azt elemezték, miképpen oldják meg a betegségükből rájuk háruló feladatokat, miként néznek szemben a mindennapi kihívásokkal. A vizsgálatvezető véleménye szerint eddig alig vizsgálták, hogy a cukorbetegek miképpen menedzselik magukat, milyen nehéz feladat ennek az elvégzése, és hogy milyen sokan nem rendelkeznek a szükséges ismeretekkel, készségekkel a különféle problémák helyes megoldásához.
A vizsgálat megmutatta, hogy a diabéteszeseknek és családtagjaiknak milyen sok idő ráfordítást és kemény munkát jelent a betegség menedzselése. Azok, akik ezt nem megfelelően végezték, vagy munkájuk és családjuk iránt érzett felelőségük miatt túlterheltek voltak, vagy egyéb betegségek is sújtották őket, vagy anyagi problémákkal küzdöttek vagy mindez, ill. ezek között több együtt volt jelen. A betegekkel szembesülő problémák igen súlyosak is lehettek, így sztrók miatti bénulás, látássérülés, szívbetegség. Mindezen problémák nagyon megnehezítették a betegek helyzetét az önmenedzselés terén, ami egyúttal azt is jelentette, hogy éppen azok voltak legkevésbé képesek a jó önmenedzselésre, akik számára ez a legtöbb előnnyel járt volna.
A vizsgálók szerint a szélesebb társadalom sokkal többet tehetne a cukorbetegekért egy kis odafigyeléssel, ahelyett, hogy betegségüket semmibe vennék, stigmaként ütnék rájuk és csupán sztereotípiákban gondolkodnának.
