A metabolikus szindróma és a cukorbetegség 2. rész negyedik oldal

2014.05.10.

Szerző: Dr. Fövényi József professzor

A metabolikus szindróma és a cukorbetegség 2. rész

A cukorbetegség „története” A metabolikus szindróma – mint később taglalásra kerül – csupán alig egy évtizedes „történeti múltra” tekinthet vissza, bár rejtőzködve igen régi korokban is fellelhető. Magának a cukorbetegségnek viszont a legelső „irodalmi” említése az i.e. 1550 körüli évekre tehető. A Georg Ebers által felfedezett egyiptomi papiruszon írnak egy különös betegségről, amely fokozott vizeléssel és végül az ember szervezetének elsorvadásával jár. A kór okát természetesen nem ismerték és gyógyítani sem tudták. Hasonló elváltozások ritka előfordulásáról az i.e. 500-400 közötti esztendőkben indiai orvosok, Charak és Sushrut is írtak, akik valószínűleg elsőként fedezték fel a diabéteszes vizelet édes ízét. A kísérlet egyszerű lehetett, megízlelték a vizeletet, mert nem értették, hogy miért gyülekeznek a tócsa köré oly nagy előszeretettel a hangyák. Szintén az említett indiai orvosok jegyezték fel, hogy a furcsa betegség elsősorban a lusta, kövér és nagyevő emberek körében jelentkezik, akik sok édes és zsíros ételt fogyasztanak. Az ókori tudósok már gyógymódot is ajánlottak a kövér betegeknek, mégpedig a fokozott fizikai aktivitást, a zöldségekben és salátafélékben gazdag étkezést. (Lám, nincs új a nap alatt!)

metabolikus szindróma, cukorbetegség, hasnyálmirigy, diabetesz

A diabetesz elnevezés

Újabb jó száz esztendő múltán Matthew Dobson (1735-1784) lepárolja a cukorbetegek vizeletét és a párlatban a (barna) nádcukrot véli megtalálni. Említést tesz a cukorbeteg vérének édes voltáról is. Leírja egyik betegének esetét, aki naponta 28 pint (több, mint 14 liter) édes vizeletet ürített.

Az 1700-as évek végén tisztázódik a különbség a diabetes mellitus és a sokkal ritkább diabetes insipidus között, utóbbiról akkor még csak annyit tudtak, hogy a fokozott vizeletürítéssel járó kórállapotban a vizelet nem tartalmaz cukrot.

Azt, hogy a vérben és a vizeletben megtalálható nagymennyiségű cukor szőlőcukor, azt a francia Apollinaire Bouchardat (1806-1886) és Michael Chevreul (1786-1889) igazolják, immár kémiailag. Megerősítik Willis megfigyelését a diabétesz és a jólét kapcsolatára vonatkozóan és első ízben tudósítanak a betegség átmeneti visszaszorulásáról az 1870/71-es háborúk és az azzal járó ínség nyomán. Bár mindezen eredmények produkálására ebben a korban elsősorban Európában került sor, már a XIX. században is rávilágítottak arra a tényre, hogy a diabétesz – elsősorban annak mai tudásunk szerinti 2-es típusú változata – a világ számos pontján megjelent. Ezt jól illusztrálja egy ezidőtájt született megfogalmazás, mely szerint „Ahogy Angliában a jómódúak ’kiváltsága’ a köszvény, Indiában ugyanez a diabétesz”.