Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További részletek itt!

Alvás hiánya cukorbetegséget okozhat

Diabetes Portál


Szerző: fö


A nem megfelelő minőségű alvás okozhat cukorbetegséget!

Az alvásra óriási szükség van ahhoz, hogy egészségesek maradhassunk mentálisan és fizikálisan. Az alváshiány nem csak cukorbetegséget okozhat, más betegséget is!

Alvás hiánya cukorbetegséget okozhat

4. Alzheimer-kór

Egy 2013-as tanulmány szerint az alváshiány Alzheimer-kór kialakulását is okozhatja, emellett a betegség előrehaladását is gyorsítja. A tanulmányt egy korábbi vizsgálatra alapozták, mely megállapította, hogy az alvás rendkívül fontos az agy számára, hogy eltávolítsa a “hulladékot” és azokat a felhalmozódásokat, melyek demenciához vezetnek. A tanulmányban 70 felnőttet vizsgáltak, 53 és 91 év közöttieket és a mindennapos alváshiány náluk nagyobb béta-amiloid lerakódáshoz vezetett az agyban. Ez a vegyület a markere az Alzheimer-kórnak.

 

5. Prosztatarák

Kutatók 2425 izlandi férfit vizsgáltak 67-96 éves korig, 3-7 évig tartó kutatás során. Azt találták, hogy a prosztatarák kockázatát 60%-kal növelte az alváshiány. Ez a szám megduplázódott azoknál, akik gyakran felébredtek éjszakánként. A kapocs a betegség és az alváshiány között a melanin hormon, ami az alvást szabályozza.

A magasabb melanin szint elnyomja a daganat növekedését. Azoknál, akik túl sok mesterséges fénynek vannak kitéve, jóval agresszívebb a tumor növekedése.

 

6. Öngyilkosság

Egy 2014-es vizsgálat szerint szoros összefüggés van az alváshiány és az öngyilkossági hajlam között. 10 éven át vizsgáltak 420 résztvevőt, akik középkorúak vagy annál idősebbek voltak. 20-an azok közül, akik alvási nehézséggel küszködtek, sajnos öngyilkosságot követtek el. Ebből a tudósok arra következtettek, hogy az alváshiány 1,4-szeresére növeli az öngyilkosság valószínűségét. Ez pedig a leginkább a fehér bőrű, 85 éves vagy annál idősebb férfiakra volt jellemző.

 

Forrás




Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kapcsolódó tartalmak:

További cikkek ebben a témában

Diabétesz szakszótár

Diabetes renalis

Hibás veseműködés miatt kialakuló cukorvizelés. Tovább

D-Cont Cabrio és D-Cont Personal

Hazai gyártmányú vércukormérő készülékek. Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0

Legfrissebb hírek

Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban Cukorbetegség és a fogak: így jelezhetnek a korai szakaszban
Sokan nem is sejtik, hogy a szájüregük árulkodhat az általános egészségi állapotukról....
Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég! Cukormentes étlap a szálloda éttermében - Egészségtudatos szolgáltatásokat, több vendég!
Kínálj cukormentes fogásokat a szállodai étteremben, vonzz több egészségtudatos vendéget...
Az ápolói munka legnagyobb kihívásai: ezzel néznek szembe nap-mint-nap az egészségügyben Az ápolói munka legnagyobb kihívásai: ezzel néznek szembe nap-mint-nap az egészségügyben
Az ápolói munka nap-mint-nap komoly fizikai és mentális kihívásokkal jár. Tudd meg, milyen...
5 gyakori hiba, amit egy friss cukorbeteg elkövet 5 gyakori hiba, amit egy friss cukorbeteg elkövet
A diagnózis után hirtelen rengeteg információ zúdul rád: mit ehetsz, mikor kell mérned a...
Hogyan mérjük meg a cukrunkat diszkréten étteremben? Hogyan mérjük meg a cukrunkat diszkréten étteremben?
Ha cukorbetegséggel élsz, a vércukorszint rendszeres ellenőrzése az életed része, akár...
Egyre több településen van bajban a háziorvosi rendelés: egyre kevesebb az orvos Egyre több településen van bajban a háziorvosi rendelés: egyre kevesebb az orvos
A háziorvosi ellátás hiánya egyre több településen okoz problémát Magyarországon. A...
Hogyan zajlik a sérv műtét és mire számítsunk? Hogyan zajlik a sérv műtét és mire számítsunk?
A sérv gyakran fájdalommal és mozgáskorlátozottsággal járó állapot, amely sokak életét...
Utazás cukorbetegként: hogyan készülj fel? Utazás cukorbetegként: hogyan készülj fel?
Cukorbetegként az utazás különös előkészületeket igényel, különösen, ha szállodában...
Pályakezdő dietetikus - Hogyan indulhatsz el? Pályakezdő dietetikus - Hogyan indulhatsz el?
Indulj el sikeresen dietetikusként! Tippek a pályakezdéshez, álláskereséshez,...
Mi történik, ha cukorbetegként nem foglalkozunk a fogszuvasodással? Mi történik, ha cukorbetegként nem foglalkozunk a fogszuvasodással?
Cukorbetegként a fogszuvasodás kezeletlenül súlyos szövődményeket okozhat, mint a...
címkék: 2-es típusú cukorbetegség, bulvár, színes hír, cukorbetegség megelőzése, egészséges életmód