Cukorbeteg gyógy-étrend - elmélet és gyakorlat 1.rész
Miért kell diétáznia a cukorbetegnek?
1. Az inzulininjekció nélkül kezelt cukorbeteg szervezetének alapproblémája egyrészt az, hogy az étkezések során a vércukor szinten tartásához szükséges inzulin elválasztása késve indul meg, másrészt a hasnyálmirigyének béta-sejtjeiben termelődő inzulin - az inzulin-rezisztencia miatt- nem képes hatását teljes értékűen kifejteni. A diétás kezeléssel ehhez kell alkalmazkodni, amennyiben:
• lehetőleg kerülni kell a gyors vércukor emelkedést okozó ételeket. (Mint látható majd, a vércukrot elsősorban az úgynevezett szénhidrátok emelik).
• az egyénre szabott, naponta többszöri étkezés alkalmával, étkezésenként meghatározott szénhidráttartalmú ételt kívánatos fogyasztani.
Már itt is szükséges rámutatnunk arra a szempontra, hogy a 2-es típusú cukorbetegség felléptekor elsősorban diétával (és fokozott testmozgással) kell kezelni az állapotot, és csupán a diéta nem kielégítő hatása esetén szükséges kiegészíteni azt vércukorcsökkentő tabletták adásával.
2. Az inzulinkezelés alatt álló cukorbetegnek azért kell diétáznia, mert az alkalmazott inzulinkészítmények hatásgörbéje többnyire nem fedi le a táplálékból felszívódó szénhidrátok által okozott vércukor-emelkedést. Ebből a szempontból más a helyzet a hagyományos gyorshatású humán inzulinok és az ultra gyorshatású analóg inzulinok alkalmazása esetén, amennyiben:
• A külön, vagy NPH-val keverten adagolt, gyors hatású inzulin hatástartama 4-6 óra, míg az étkezés utáni vércukor-emelkedés időtartama nem haladja meg a 3 órát. Amennyiben a beteg elhúzódó hatású inzulint is kap - és ez általánosnak mondható-, az inzulinhatás további 6-8 órán keresztül fennáll, és a szervezetben közepesen magas inzulinszintek állandósulnak. Ez teszi szükségessé a gyakori (napjában 5-7-szeri) étkezést, ezen belül is a rendszeres szénhidrátbevitelt, mert enélkül a vércukor kórosan alacsony, hipoglikémiás tartományba esne le.
• Ha étkezések előtt, azaz az úgynevezett intenzív inzulinkezelés keretei között ultra gyorshatású analóg inzulint alkalmazunk, kb. 80-100 g szénhidrát egyszeri beviteléig sikeresen biztosítható az étkezés utáni vércukor emelkedés kívánt határon belül tartása. Ebben az esetben azonban a betegek elkövetik azt a gyakori hibát, hogy túladagolják a liszpro-, aszpart- vagy glulizin inzulint és ilyenkor az evés után a vércukor nem, vagy alig emelkedik, viszont másfél-két óra múlva már hipoglikémiás tartományba zuhanhat le. Hasonló a helyzet az inzulinpumpa kezelés esetében is. Tehát a legkorszerűbb inzulinok alkalmazása és inzulin adagolási módok esetén is érvényes az a szabály, hogy az étkezési inzulin adagját pontosan illeszteni szükséges az elfogyasztandó étel szénhidrát tartalmához. Habár ez esetben a cukorbeteg számára roppant előnyt jelent, hogy már elsősorban nem az étkezést kell hozzáigazítani az inzulin-hatáshoz, hanem fordítva, az új lehetőségek és az ebből adódó nagyobb szabadság birtokában könnyen áteshetünk a ló túloldalára, ahogy ezt sajnos egyre többen meg is teszik. Az eredmény: vagy a rendszeres inzulin túladagolásból következő hipoglikémiák miatt fokozódó anyagcsere labilitás, és következményes HbA1c szint növekvés, vagy a rohamos hízás. Gyakran pedig mindkét probléma egyidejűleg lép fel.
• Egy nagyon fontos, talán kevéssé ismert további szempont:
Az étkezés utáni vércukorszint emelkedés nem csupán az elfogyasztott szénhidrát mennyiségének függvénye. Az inzulin nélkül és az inzulinnal kezelt diabéteszesekre is többnyire igaz, hogy az étkezés során a májba nem jut kellően gyorsan, megfelelő mennyiségű inzulin. Ilyenkor paradox módon, a májból fokozott mennyiségű szőlőcukor kerül a keringésbe, és sokszor ez okozza a „megmagyarázhatatlan”, nagyfokú vércukor emelkedést. Ez a tény indokolja az étrendi és a gyógyszeres kezelés teljes összehangolásának szükségességét.
