- 6,0 mmol/l alatti éhomi vércukorszint mellett 75 g szőlőcukorral (glukózzal) készült terheléses vizsgálattal (OGTT) 7,8 és 11,1 mmol/l-es 2 órás vércukorszintnél „csökkent glukóz toleranciá”-val (az angol kifejezés rövidítése: IGT) állunk szemben, mely már a diabétesz előszobájaként tekinthető,
- 6,1 és 6,9 mmol/l közötti érték „emelkedett éhomi vércukrot” jelent, ilyenkor fokozott a diabétesz kockázata,
- 7,0 mmol/l-t meghaladó éhomi vércukor és szőlőcukor terhelésnél 11,1 mmol/l feletti 2 órás érték viszont már biztosan cukorbetegséget jelent.
Fontos tudni, hogy kézi vércukormérő műszerrel a határértékek (6 mmol/l) körüli vércukrok biztonsággal nem határozhatók meg, mivel e glukométerek +- 0,5 mmol/l körüli mértékben szórnak. Tehát a cukorbetegség kezdete biztonsággal csak nagy laboratóriumi módszerrel mutatható ki. Megjegyzendő még: az ujjbegyes vércukor mérésnél a hajszálerekben lévő ún. kapilláris teljes vér glukóz tartalmát mérjük, mely kb. 1 mmol/-rel alacsonyabb a vénás vérvétel során a vérsavóban mért glukóz értéknél. A legújabb, legkorszerűbb vércukormérő készülékek, mint pl. a D-Cont Ideal, már vérsavóra kalibrált glukóz értéket mutatnak, és pontosságuk gyakorlatilag eléri a nagylaboratóriumi módszerekét. Sőt: amennyiben a vénás vérvételt követően nem egy órán belül kerül sor a vérmintából a cukor meghatározására, az idő függvényében a tárolt vérben folyamatosan lebomló glukóz miatt a nagylaboratóriumi érték akár egy vagy több mmol/l-rel kisebb lehet, mint a pontosan mérő kézi műszerrel meghatározott vércukor.
A vércukor két módon emelkedhet:
• a vércukrot emelő szénhidrát-tartalmú táplálékok felvétele következtében valamint
• a szervezet elégtelen inzulinnal való ellátottsága következtében a máj fokozott cukorleadása által.
Míg az étkezés utáni vércukor emelkedés elsősorban a táplálék szénhidrát tartalmára és az elfogyasztott szénhidrát minőségére vezethető vissza, addig az étkezési szünetekben – többek között éjjel és a kora reggeli órákban, tehát éhgyomorra – észlelhető vércukor emelkedés a máj fokozott cukorleadásának a következménye.
A vércukor szintjét a szervezet bonyolult, összehangolt szabályozó mechanizmus révén tartja egyensúlyban, melyen belül legfontosabb szerep a hasnyálmirigy – szaknyelven pankreász – úgynevezett Langerhans szigetei béta-sejtjeiben termelődő hormonnak az inzulinnak jut. A hasnyálmirigy a has mélyében a máj alatt, a patkóbél által körbefogva, haránt irányban helyezkedik el. Feladata kettős; részben az emésztőnedveket termeli az emésztés elősegítésére, részben a vér cukorszintjét és a sejtek cukorfelvételét szabályozó inzulin nevű hormont bocsátja a véráramba. Ezen túlmenően az inzulin a szervezet teljes anyagcseréjének, tehát mind a szénhidrát-, mind a zsír-, mind pedig a fehérje anyagcserének is a legfőbb szabályozó hormonja. Abban az esetben, ha nincs elegendő mennyiségű inzulin a szervezetben, vagy az inzulin valamilyen okból hatását nem képes kifejteni, a vércukor szintje megemelkedik. Ez a helyzet áll fenn mindenfajta cukorbetegség esetében is.
Az inzulin fehérjehormon, ezért szájon át nem adható, hiszen megemésztődne. Ezért az inzulint injekciós tűvel a bőr alá juttatjuk, ahonnan hosszabb-rövidebb idő (felszívódási idő) után először a vénás rendszerbe, majd a jobb szívfélbe, onnan a tüdőn keresztül (kis vérkör) a bal szívfélbe, végül a nagyvérkörbe jut. A nagyvérkörből az inzulin kis részben a májba, nagyobbrészt a szervezet többi szöveteibe (főként az izom- és zsírszövetbe) kerül, és kifejti rendkívül sokrétű anyagcserehatását. Az injekciós kezelés során sokkal kevesebb inzulin jut a májba, mint egészséges egyénnél, ahol a hasnyálmirigy béta-sejtjeiből kikerülő és tizedmásodpercen belül teljes egészében a májba jutó inzulin felét a máj azonnal megköti és felhasználja fontos anyagcsere folyamataiban. Ha pl. nem jut elég inzulin a májba, megnő a máj cukorleadása és megemelkedik a vércukor. Fentiek alapján könnyen belátható, hogy alapvető különbség van a legtöbb inzulin-adagolási mód és az élettani inzulinhatás között. A lényeg tehát, amivel mindig számolni kell:
Diabéteszben a kezelés során beadott inzulin nem akkor, nem ott és nem a kellő mennyiségben van jelen
Úgy tűnik, kivételt csupán bizonyos értelemben az ultragyors hatású analóg inzulinkészítmények képeznek étkezés előtt történő adagolás során. Ilyenkor ugyanis dózis függően olyan magas inzulin szintek jönnek létre, hogy akár képesek teljes mértékben megakadályozni az étkezés utáni vércukor emelkedést.
Normális körülmények között az inzulin elválasztás két fajtája különböztethető meg. Az egyik az étkezési szünetekben és éjjel folyamatosan végbemenő alap inzulinszekréció, mely a bázis inzulin szinteket tartja fenn és az ehhez csatlakozó gyors és rövid ideig tartó étkezési inzulin-elválasztás. E kettő biztosítja a vércukor stabil szintjeit étkezési szünetekben és éjjel, valamint minimális emelkedését étkezéseket követően.
Amíg az inzulin - a fent leírt mechanizmusok révén - a vércukrot mindig csökkenti, addig a Langerhans szigetek alfa sejtjeiben termelődő másik hormon, a glukagon ellentétes hatású, tehát emeli a vércukrot, fokozza a máj szőlőcukor leadását. Az egészséges szervezetben elválasztására fizikai munkavégzéskor és étkezési szünetekben kerül sor: ilyenkor a glukagon fokozott elválasztása biztosítja a vércukorszintek állandóságát. Diabéteszben csökkent inzulinhatásnál a glukagon a felelős azért, hogy étkezések alkalmával nem függesztődik fel a máj glukóz leadása és ezért nem csupán az elfogyasztott szénhidrátok, hanem a májból kiáramló cukor is emeli a vércukor szintjét.
Az inzulin és a glukagon mellett étkezéskor a vékonybelekben is hormonok (inkretinek) szabadulnak fel, melyek fokozzák az inzulin és gátolják a glukagon hatását, ezáltal a vércukor túlzott megemelkedését. (Folytatjuk).
